Épül a KRESZ-park a nagykőrösi Cifrakertben!

Nagyon jó ütemben halad a kivitelezés, a terveknek megfelelően május végére akár át is adhatják a teljesen megújult cifrakerti KRESZ-parkot – erről egyeztetett az április 11-ei helyszín-bejáráson Dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester és Hujber Richárd, a kivitelezést kezdeményező Szent Vitus Alapítvány részéről. A régi, rossz beton feltörése és az új nyomvonal kiszedése már megtörtént. A munkálatok során többek között közlekedési lámpát fognak elhelyezni, új padok, asztalok, kukák kerülnek a felújított részhez, továbbá ivókutat is létesítenek. A munka kiválóan halad az időjárásnak is köszönhetően, a munkások a helyszínen vannak, napról-napra látványosabb lesz a kivitelezés.

A 2019-es választási kampány idején tett vállalás volt a Cifrakert Vitéz utcai felöli részének a rendezése. Akkor a kapu kinyitásra került, mely a mostani beruházás utána ismételten ki fog nyitni és immáron egy teljesen megújult Cifrakert fogja várni az itt belépőket. Épül a járda is, ez is ígéret volt, ami most teljesül, így most már nem a saras földön kell a bicikliseknek, gyalogosoknak közlekedniük. A környezet rendezése is megtörtént, a terület jól átlátható lett. E mellett a teljes KRESZ-park megújul, európai szintű közlekedési pálya fogja várni a gyermekeket. Egy újabb ígéret, ami most valóra válik!

Mint azt előre jeleztük, a Cifrakert Vitéz utcai bejárata a kivitelezés idejére, ideiglenesen lezárásra került! Kérjük a beruházás megvalósultáig a körbe szalagozott építési területre ne lépjenek be és legyenek türelemmel, hamarosan közös örömünkre nyílik ki újra a kapu!

Horváth Tibor

További híreink

Könyvkirályavatás a gyermekkönyvtárban Lapozz a mókába!

A Nagykőrösi Arany János Kulturális Nonprofit Kft. Szabó Károly...

KÉT POLITIKAI HOZZÁÁLLÁS, KÉT JÖVŐKÉP

A legutóbbi nagykőrösi képviselő-testületi ülésen élesen kirajzolódott kétféle politikai...

Mindenkit hazavárnak! – nem szlogen, irányelv

Pest vármegyében ez a rendőrkapitányság szakmailag és emberileg is...

A szabadság napjai

Az 1956-os forradalom és szabadságharc a kommunista elnyomás és...

A MI 56-unk!

Dr. Körtvélyesi Attila Nagykőrös polgármestere, családapa, jogász és a...

Kiemelt témák

Könyvkirályavatás a gyermekkönyvtárban Lapozz a mókába!

A Nagykőrösi Arany János Kulturális Nonprofit Kft. Szabó Károly...

KÉT POLITIKAI HOZZÁÁLLÁS, KÉT JÖVŐKÉP

A legutóbbi nagykőrösi képviselő-testületi ülésen élesen kirajzolódott kétféle politikai...

Mindenkit hazavárnak! – nem szlogen, irányelv

Pest vármegyében ez a rendőrkapitányság szakmailag és emberileg is...

A szabadság napjai

Az 1956-os forradalom és szabadságharc a kommunista elnyomás és...

A MI 56-unk!

Dr. Körtvélyesi Attila Nagykőrös polgármestere, családapa, jogász és a...

Idén is lesz Adventi Traktoros Felvonulás

Idén újra, immár második alkalommal rendezzük meg a Nagykőrösi...

A Nagykőrösi Dömötör napi vásár

Szent Dömötör a juhászok védőszentje volt. Hogyan lett, s...

ÁLLÁSPÁLYÁZAT

NAGYKŐRÖSI POLGÁRMESTERI HIVATAL Nagykőrösi Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.)...
spot_img

Kapcsolódó

spot_imgspot_img
Széchenyi Terv Plusz ×
Versenyképes Járások Program ×
Széchenyi 2020 ×